1.fejezet-Namsos a Végzetem

MINDEN PILLANATOT meg kellett ragadnom ahhoz,hogy változtassak eddigi (részben szomorú)életemen. Mert eddig egy nevelő intézetben nevelkedtem,mivel anya meghalt.Nincs több emlékem róla,mint egy fénykép és egy könyv amiben rengeteg legenda van.Ezek vámpírokról,mitikus lényekről szólnak. Amikor tizenkét évesen olvastam belőle, egy egész hétig rémálmom volt tőle. Féltem tükörbe nézni, rettegtem attól, hogy a rémálmaimban szereplő szörnyek az én képmásom helyett fognak visszatekinteni rám. Minden éjszaka felriadtam, sikítoztam, végül az igazgatónő azzal fenyegetett meg, hogy kicsap az árvaházból. De akkor hova mentem volna? Így, felhagytam az olvasással, de minden nap letisztogattam, vigyáztam a könyvre. Ez a szokásom mostanáig meg is maradt. Néha arról ábrándozom, hogy van egy másik világ, egy olyan hely ahol szeretnek engem. Persze itt, tizennyolc év alatt volt valakim. Peter, a konyhás fia. Most szomorú voltam hogy itt kell hagynom... Csak Norvégiába megyek!... És fáj a szívem amiatt hogy a svédországi Szent Erzsébet Árvaházat elhagyom. Félre ne értsd, csak egy icipicit szomorkodom! Egy újabb út tárult fel előttem, mégpedig az, hogy a Norvég Namsos-ban, állást kaptam. És a lakást se kell fizetni! Csupa jó hír!...
- Kylie Benett! Azonnal szállj fel a buszra!- Igen, ez én vagyok! Kylie , a szerencsétlen... Elhaladtam a nevelőnő mellett , aki rezzenéstelen arccal, rikácsolt egy "Viszlát!"-ot. Peter-re könnyes szemmel néztem vissza, de most már indulnom kell! Felléptem a buszra és gyorsan hátra slisszoltam azt utolsó sorba. Előttem ültek páran de nem vetettek rám jelentősebb pillantásokat. Szerencsére! Már megszoktam, hogy szúrós szemek kísértek, és kísérni is fognak, bármerre is járok. Ez valószínűleg azért van, mert hosszú, combközépig érő, fényesfekete hajam van. Átlagos a magasságom, de kicsit vékony vagyok. Az arcvonásaim kicsit kislányosak, a szempilláim hosszúak... Estig is sorolhatnám, annyi bajom van magammal. Az ablak mellé ültem le. A busz motorja felberregett, és pöfögve gurult tova. El, jó messzire az árvaháztól! És meglepő, de nem éreztem ezt a helyet az otthonomnak. A busz egyenesen a reptérre vitt, ott pedig a bergeni járatra szálltam. Pár óra, és belépek egy új fejezetbe amit az égiek elém raktam...


Benyitottam a rozoga ajtón. Kétszer is ellenőriztem a címet, de nem tévedtem. Ez az a hely! A lakásom!... Az ajtóról már lekopott a festék és a lépteim alatt recsegett a padló. Azért nem kell fizetni ezért a lakásért, mert életveszélyes!? Rég nem használták ezt a kollégiumot. Már rég nem lakott itt egy diák sem, ez igaz, de már adtak nekem egy felügyelőt, aki vigyázni fog rám. Rám!? Elég nagy vagyok már... Felmentem az emeletre, közben attól féltem, hogy bármelyik pillanatban leszakadhat alattam. Baktattam a folyosón, majd egy fehér táblán megláttam a nevemet. Az ajtó nyikorogva kinyílt. Amikor beléptem a szobába, ez volt az első gondolatom; Miért pont itt? A falak penészesek, a festék leperegett a nagy részéről. Az ágy rozogán állt a sarokban, mellette egy éjjeliszekrény. Az ablaktól jobbra egy íróasztal, és egy szék. Próbáltam a dolgok jó oldalát nézni. Legalább van erkélyem! A bőröndömet felraktam az ágyra, és kipakoltam a cuccaimat belőle. Már majdnem mindent elraktam a helyére, amikor belépett egy nő a szobámba. A haját szoros kontyba fogta, a ruhája makulátlanul fehér volt. Ő maga jól megtermett, alacsony növésű. Egyenruháján, egy bordó címer virított. Alaposan szemügyre vett, majd elfintorodott.
-Látom megérkezett!- hangja félelmet keltett bennem. Lassan és kimérten beszélt. - Miss Esbjerg vagyok, az iskola igazgatója és én intézem a maga munkaellátását. Délelőtt az iskolában tanul, kettőtől pedig elkezdi a munkát. Az iskola négy utcányira található. Minden világos?- kérdezte gunyorosan, mintha egy földönfutóval beszélne. A szemében legalábbis annak számítottam.
-Igen, Miss Esbjerg- makogtam.- De ha szabad megkérdeznem; Rajtam kívül lakik itt valaki?
- Nem,- válaszolt kurtán- csak lent a nevelőnő.
Ekkor a háta mögül egy nő lépett elő és félénken felém intett. Némán intett hogy lent lesz én pedig bólintottam. Persze az igazgatónő semmit nem vett észre!
-Akkor bármit csinálhatok?
- Persze,- elmosolyodott a kérdésem hallatára.- DE, rumli ne legyen Holnap várom az irodámban nyolckor... a tankönyvek miatt, az órabeosztás és a munka miatt. További szép napot!- köszönt el, és elindult kifelé. Lopva az ablakra tekintett, ahol a napfény sárgás sugara táncolt és hátraszólt:
- Zuhanyzó, a folyosó végén!- És távozott. Még elsuttogtam egy Köszönöm-öt de ezt már nem valószínű hogy meghallotta.
Miután Miss. Esbjerg elment,a többi szobába is bekukkantottam,és próbáltam használható dolgokat összeszedni. Már,amennyire ez lehetséges volt ebben a koliban! Találtam két vastag pokrócot és egy lábtörlőt. Legalább, lesz hova lábat törölnöm! Visszamentem a szobába és a könyvemet beraktam az éjjeliszekrény rejtett fiókjába.Nem akartam, hogy bárki is megtalálja.
Hét órakor kopogtattak az ajtón. Cintia lépett be, kezében egy tálca rajta gőzölgő tejbegríz. " A vacsorád!"- mondta és lerakta az asztalra. Nagyon kedvesen beszélt velem. Jobban szemügyre vettem őt. Körülbelül egy magas lehetett velem, vékony testalkatú volt és a mosolya mindig ott virított az arcán. Szőke rövid haját idegesen tűrte a füle mögé. Mondta hogy harminc éves, de én kinevettem és mondtam neki, hogy felőlem ötven is lehet, de nekem huszonöt marad. Erre ő is nevetett és meglett köztünk az a bizonyos barátság.
- Ha gondod van, rám mindig számíthatsz!- ajánlotta fel Cintia a segítségét. Én megköszöntem és átöleltem hálám jeléül.- Edd meg az ételt, mert ki fog hűlni!
Aztán lement a földszintre. Gyorsan belapátoltam az ételt, és szaladtam a kis neszeszeremmel a zuhanyzó irányába. Ott, a tükör elé felpakoltam a cuccomat, hisz úgyis csak én lakok itt! Bemásztam a kabinba és megnyitottam vizet...
-Ááááá!- sikítottam, de a hangomat ( szerencsére!) elnyomta a víz csobogása. Itt mindenki arra gondolhatna, hogy egy csótányt láttam és a miatt visítottam, de NEM! A víz jéghideg volt. Akárhogy próbáltam beállítani, mindig hideg folyt a csapból. Muszáj volt hideggel zuhanyoznom. Remek! Pont ez hiányzott! Alig hogy megérkezem, megfagyok! Pedig mennyire de mennyire örültem volna egy forró fürdőnek. A törülközőt vacogó testem köré csavartam és szárazra dörgöltem magam. A pizsamámat felvettem és úgy bújtam be az ágyba. Ha lesz rendes fizetésem, veszek magamnak egy gyapjúpaplant! Elővettem anyu könyvét és az első oldalon nyitottam ki. Kikerestem a tündérekről szóló fejezetet és belefogtam az olvasásba... Legalább ettől nem lesz rémálmom! Más nem is zavart az olvasásban, csak a vacogó fogaim, ahogy didergésemben egymásnak ütődtek. Mindig is azt reméltem, hogy valami különleges fog történni velem... De eddig elkerült. Talán majd itt, Namsosban, végre-valahára történni fog valami. Leraktam a könyvet és jól bevackoltam magam a takaróval. Alvás előtt, Miss Esbjergen járt az eszem, azon, hogy mennyire megnézett magának. De ennyire nem vagyok ijesztő... Vagy mégis?

Reggel arra ébredtem,hogy az ereszcsatornáról csurog a víz.Sejtettem! A régi otthonomban sem volt ez másképp.Ránéztem az órára,és abban a pillanatban majdnem szívbajt kaptam.7.30!! Úristen az első nap elkésem! Kipattantam az ágyból és rekord idő alatt felöltöztem.Rohantam le a konyhába és kis híján beleütköztem Cintiába.
-Szia Kylie!Kész a reggelid.-köszöntött derűsen. Elmosolyodtam és megköszöntem a segítségét.
-Bocsi,de elkések rohanok!-gyorsan átöleltem és majd egy puszit nyomtam az arcára.Belebújtam a kabátomba és rohantam az iskolabuszhoz.Szakadó esőbe rohantam el a sarokig és éppen hogy csak elértem.
Kinyílt a busz ajtaja felszálltam a sofőr bordó színű egyenruhát viselt. Mikor rám mosolygott ráncba szaladt az arca.
-Szia,éppen hogy felférsz!-nevetett rám. Körülbelül 15 diák volt a buszon,elindultam hátra majd lehuppantam az ülésre.Hallottam,hogy a többi diák sutyorog-nevetgélt.Valószínűleg rajtam!De most nem foglalkoztam velük.Azt mondanak amit akarnak engem nem érdekel..
Körülbelül 10 perc alatt ért az iskolához  a busz.Felálltam és köszöntem a sofőrnek.
-Viszlát!-mondtam bizonytalanul.A sofőr csak bólintott. Leszálltam a buszról.A szám tátva maradt  a csodálkozástól.Az Iskola gyönyörű szép volt.A járda két oldalán bokrok voltak és sok fa.A fű csodaszép zöld volt,mint a filmekben.Az iskola színe gesztenye barnától kicsit világosabb volt,és két emeletes sok ablakkal.Ahogy mentem fel körülbelül 10 db lépcső volt és volt egy nagyobb tér utána 3 db üvegajtó sorakozott.Belülről is olyan szép volt mint kint.Szembe velem volt a menza majd jobb oldalon szekrények sorakoztak.Az iskola belülről minden fehér volt mintha egyenesen egy palotába léptem volna.Jobbra fordultam a második ajtón volt egy arany színű tábla szép fehér betűkkel: Miss.Esbjerg Igazgatói Iroda.Egy nagy lélegzetet vettem és bekopogtam.
-Tessék!-szólt egy női hang,valószínűleg Miss Esbjerg volt az.Beléptem. A szoba színe vörös volt,a bútorok hófehérek.Egy üveges szekrényben rengeteg kupa,érem,és oklevél sorakozott.Erre majdnem tátva maradt a szám.Az asztal patyolat tiszta,rendezett volt. Egy nagy fehér bőrszékben vörös ruhában ült Miss. Esbjerg.
-Jó napot megérkeztem én vagyok az Kylie Benett.-próbáltam határozott hangot megütni.
-Á Kylie már nagyon vártalak.-mondta megnyomva a "nagyon"-t,szinte gúnyolódva.-Foglalj helyet!-parancsolt rám.Leültem a puha fehér székbe ami szintén bőr volt.
-Nos, Kylie úgy látom elég jól tanulsz.-nézegette a papírjait.
-Igen,a matekot nagyon szeretem.
-Hmm...Akkor várunk a szakkörösök közé.-elmosolyodott, a foga olyan fehér volt mint a falnak.-Kylie, itt van az órabeosztásod,és az iskolai ruhád.Persze ezt csak ünnepségekre kell felvenni.-a kezembe nyomta a ruhát és az órarendet.-Szólok egy diáknak,hogy jöjjön és vezessen körbe.Összerezzentem.Megnyomott egy gombot és ezt mondta:Nora Swiftet kérem az Igazgatói Irodába.-s az egész iskolában felharsant a hangja.Szóval a gomb amit nyomott kihangosító volt.Az arcomra rémület volt kiírva.
-Nyugodj meg Kylie.Nem fogunk itt megenni senkit.Itt a diákok nagyon tisztességesek.-mondta büszkén.
Bólintottam.A következő másodpercben kopogtatást hallottam.

katt a folytatásért:D

Miért is jött létre ez a blog

Ez a blog azért jött létre mert szeretnénk veletek megosztani a saját történetünket(könyv amit írunk.)
Folyamatosan írjuk, és a ti véleményetekre vagyunk kíváncsiak, hogy tetszik-e és mit kéne jobban csinálnunk. Egyszóval, szeretnétek, hogy folytassuk??
Őszintén mondjátok meg a véleményeteket, ne féljetek attól hogy esetleg megharagszunk! :)
De azt előre szeretnénk elmondani, hogy nem azért kezdtünk el blogolni, hogy RAJONGÓKAT szerezzünk és HÍRESEK legyünk. Csak azt szeretnénk, ha történetünkkel elvarázsolnánk benneteket! :)

Egy rövid kis bemutató, miről is szól a könyv:

Egy lány, kezében a leghatalmasabb varázslattal. Elfeledett sorsára fény derül. Ő az egyetlen aki képes a Csillagváros közti átjárót lezárni, és ezzel megakadályozni, hogy a mágikus lények átjussanak az emberek világába.
Vannak ellenségei is, akik az ő hatalmas varázserejét meg akarják szerezni. Az ifjú fényboszorka, Kylie, kénytelen elsajátítania a mágia fortélyait, s még ha nehezen is fogadja el, hogy ő Csillagváros trónörököse, s ő az utolsó nagy hatalmú boszorkány, rászánja magát hogy megmentse a földet. Barátokat is szerez, és a barátságot egy hajszál választja el a szerelemtől.
Kylie minden erejét összeszedve fog kiállni a gonosszal...
.. de talán várhat némi segítséget az utolsó varázslótól, aki az ő erejének a szöges ellentéte. Így a fény és a sötétség egyesülni látszik... Ám, az életben nem minden fenékig tejfel...
De vajon sikerül Kylie-nak eljutnia a varázsátjáróhoz? Az igazság mindig a jó oldalon áll? Az igaz szerelem képes legyőzni a gonoszt? És képes lehet egy tizennyolc éves kamasz megmenteni az emberi világot, egyedül?

Ha minderre a kérdésekre választ akarsz kapni, olvasd el a történetünket! ( Sorry, de most kezdtük el begépelni, kicsit lassan haladunk, de amint tudjuk folyamatosan rakjuk felfele.)

Jó olvasást :)
Puszil titeket : Miramelli :)